Az önbizalom: egy erőteljes energia

Az önbizalom egy erőteljes és alapvető energiatároló. Ennek köszönhetően tudjuk leküzdeni az akadályokat, és haladunk terveink megvalósításában. Ha hiányzik, mindig vissza lehet állítani.

Észrevették? "Gyakran a szívünkhöz szóló fogalmakat a legnehezebb meghatározni." - mondja Moussa Nabati pszichoanalitikus. Például a boldogság, a szabadság, vagy a szerelem. Vagy akár az önbizalom is. Intuitív módon tudjuk, hogy mi lehet ez: valami olyasmi, mint a nyugalom, vagy a bizonyosság. Felismerjük, amikor megtapasztaljuk, és még jobban megértjük, amikor hiányt szenvedünk belőle. Szenvedünk, mert nincs meg a kíváncsiságunk, az örömteli várakozás a következő napra, ez a belső szabadság, amely lehetővé teszi számunkra, hogy kifejezzük ízlésünket és véleményünket. Általa van választásunk, lehetünk elutasítóak, kialakíthatjuk és megvalósíthatjuk terveinket.

A vágy, az akarat, az önértékelés, és az optimizmus keveréke az önbizalom, annak a boldogságnak a felelőse, hogy lehetünk önmagunk, hogy "élhetünk". Ez az éltető erő, amely táplál és elvezet minket ahhoz, hogy megtaláljuk a saját boldogságunkat, teljes életet élhessünk. De miből van? Mire épül?

Egészséges önkép

Kétségtelen, hogy magabiztosabban haladunk előre, amikor a szerencse ránk mosolyog. Ó, ha gazdag lennék, ha vékonyabb lennék, ha több időm lenne, akkor minden jobb lenne! Lehetséges. Moussa Nabati elmagyarázza azonban, hogy "az önbizalom nem a körítés, hanem az alapok kérdése."

Mindenekelőtt arra a szeretetre épül, amelyet létezésünk legkorábbi idején kaptunk. A nárcizmus - azaz a magunkhoz fűződő szeretet - abból származik, hogy belsővé tesszük ezt az eredeti gondoskodást.

Szükséges, konstitutív, megalapozza az önmagunkról alkotott képet, és ezáltal önmagunk megbecsülését is. Az önbizalom annyi, mint eltelni a vággyal, a szeretet és az élet energiájával. Amikor "érezzük, hogy része vagyunk az élet körforgásának, akárcsak a növények és az állatok, s míg mélyen érezzük, hogy amíg van élet, van remény" - teszi hozzá Moussa Nabati.

Olyan erős vágy ez, mint az a folyó, mely az egész lényünket öntözi. Lehetővé teszi, hogy nyugodtan szeressük magunkat, erősségeink és hibáink tudatában. Önmagunk egészséges képét láthatjuk, a "minden jó" vagy a "minden rossz" képei helyett. Ez egyúttal annak is eszköze, hogy felépüljünk a legszörnyűbb megpróbáltatásokból, még akkor is, ha sötétnek tűnik a jövő, megmaradhasson az életbe vetett bizalmunk.

Önmagunknak lenni

De természetesen ez az őserő nem közös erősségünk. Ettől a tápláló érzelemtől eleve megfosztva, néhányaknak kegyetlenül kevés az energiája. Vannak, akik emlékeznek gyermekkori lelkesedésükre, amit viszont elmosnak az életük megpróbáltatásai és a csalódások.

"Egy ponton, a megfélemlítés és a megaláztatás révén, könnyebb a megfelelést vagy az engedelmeskedést választani, mint hogy kiálljunk önmagunkért." - mondja Gian Laurens, egy ösztönző "magabiztossági útmutató" szerzője. Szociálpszichológusként, képző szervezet nevében "önérvényesítés" tanfolyamokat vezet, amelyek során felkéri a résztvevőket, hogy "próbáljanak rájönni, hogy minek az oltárán omlottak össze, és lássák, hogy a gyengeségük soha nem volt a béke valódi megteremtésének eszköze, hanem éppen ellenkezőleg, még egy lépés önmagunk kizsákmányolására".

A gyakorlat során használt kulcsszavak közül a "félelem" - az elégedetlenségtől, a veszteségtől, a kudarctól, a szenvedéstől - nyilvánvalóan lehetővé teszi, hogy feltárjuk azokat a korlátokat, amelyek között mindannyian raboskodunk. Egy másik kecsegtető fogalom: a "legitimitás" - önmagunk felé, hogy önmagunk lehessünk, a számunkra megfelelő módon fejezzük ki magunkat és így éljük az életünket, s szabadon felfedezzük a létezésben rejlő végtelen lehetőségeket.

Itt viszont bonyolultabbá válnak a dolgok. Mert amit intellektuálisan elfogadunk, azt érzelmileg is meg kell tudnunk élni. Meg kell engedni magunknak, hogy ne torpanjunk meg. Pszichoterápiára néha azért van szükség, hogy eltávolítsuk azokat az akadályokat, melyeket mi magunk gördítünk az utunkba akár a tudattalan méltatlanság érzés vagy elégedetlenség miatt.

Moussa Nabati szerint nem a felnőtt szenved, hanem a belső gyermeke. Ezért csak úgy állíthatjuk vissza a bizalmat, ha a gyermeki depressziós tartalmakkal elidőzünk. Amikor is rosszul bántak velünk, tehetetlenül szemléltük szüleink szenvedését, vagy ha más - akár egy eltűnt testvér - helyére kerültünk.

A múltunk soha nem változik meg, de a terápia lehetővé teszi, hogy a régen érzett tehetetlenség ma már ne okozzon szenvedést.

/Laurence Lemoine: Confiance en soi: une énergie puissante - Psychologies/


   Minden jog fenntartva