Kiégés és/vagy depresszió?

Mindannyian halljuk és akár használjuk is a kiégés vagy a depresszió szavakat, de egyáltalán nem biztos, hogy pontosan ugyanazt értjük az egyes fogalmak kapcsán. Az érzelmi és a hangulati élet pszichológiai jellemzése mindkettő. Általánosságban a kiégést inkább a munkahellyel kapcsolatosan használjuk, míg a depresszió a személyesebb, és a magánéletet érintő kifejezés.

Beszélik, hogy a depresszió egyike a legelterjedtebb betegségeknek, s mára a kiégés is hasonló rangra tör. Jobbára betegségként említjük ezeket laikus és szakmai körökben is, ugyanakkor ez a diagnosztikus kategorizáció nem feltétlenül megnyugtató az érintettek számára, és ennek a segítő értéke kérdéses. Az érzelmi életünk szubjektív lenyomatát az összes lelki jelenséggel kapcsolatban nehéz például pontozni. Talán az egészség határait sem ugyanott húznánk meg. Az egyén számára zavaró dolgok felismerése és ezek megváltoztatása egészségben és betegségben ugyanúgy a saját érdeke.

Hogy a depresszió betegség-e, nem egy mai kérdés. Olvasható például Thomas Szasz és Donald F. Klein 1998-as vitája, melyben fő kérdés a biológiai megalapozottság és az antidepresszánsok hatása. Számos segítő irányzat a pszichiátriától eltérően, másfelől közelíti ezt a jelenséget. Vannak, akik az emberi kapcsolatok minőségét tartják a legfontosabbnak a "depressziós" tünetek kialakulásának hátterében, és így "kezelési" lehetőségnek is ezt tartják. Egyre több az életmóddal kapcsolatos oki feltételezés, legyen szó a digitális világ útvesztőiről, a mozgásszegény életvitelről vagy a tápanyaghiányok agyműködést befolyásoló hatásáról. A gyulladásszint depresszióval való kapcsolata itt az egyik hosszabb írásban is olvasható. A betegséget elvető nézetek igyekeznek valódibb, a személyből fakadó megoldásokat szorgalmazni, és az egyén számára információt és felelősséget adni. A depresszióról rengeteg kutatás folyik, úgy tűnik, hogy ez a csont még egyáltalán nincs lerágva.

A kiégés témája egyre fontosabbá válik, ha úgy tetszik, kezdjük komolyan venni. Az 1970-es években leírt, majd széles körben kutatott szindróma orvosi osztályozása kérdéses. Szakmai meghatározása - a legelterjedtebb mérőskála rendszerének megfelelően - három tünetcsoportot érint: érzelmi kimerültség, deperszonalizáció (elkülönültség érzése) és teljesítményromlás. A jelenség a munkával kapcsolatos tartós stressz esetén bekövetkező kimerülés. Az aktív megküzdés és az erőforrások felhasználásának hiányáról van szó. A passzivitás és a visszavonulás ideje. Kezdetben a segítő szakmákban és a humán szolgáltatásokban dolgozóknál, majd különféle foglalkozási területeken megfigyelték. A dolgozó emberekre lesújtó összeomlás komoly teher; tehetetlen, reménytelen, erőtlen állapotot idéz elő.

Valami olyasmit, mint a depresszió. A két fogalom nagyon hasonló jelenségeket határoz meg. Lehetséges, hogy egy hajlam húzódik meg ezek hátterében? Egyáltalán miben különbözik ez a két szindróma? Elfogadott, hogy vannak közös jellemzőik, de abban is van egyetértés, hogy a kiégés nem illeszthető a depresszió alcsoportjába. Szakmai kérdésként keresve választ a fentiekre, Renzo Bianchi neve tűnik fel sok kutatáson, és több például finn publikációkat is találhatunk. Ezekben a tanulmányokban a kiégés-depresszió átfedést szeretnék tisztázni. Van-e szükség a tünetek szempontjából két külön dolgot emlegetni?

Egyik kutatásban - több mint ötezer tanár vizsgálata alapján - arra jutottak, hogy a kiégés-depresszió átfedés alábecsült. A kiégés központi kérdése szerintük a depressziós zavarokéval megegyezik. Szintén megállapítást nyert, hogy a depressziós zavarok jól köthetők munkahelyi kiégéshez. Francia iskolák tanáraitól is gyűjtöttek adatokat. Több mint hatszáz személyt, két alkalommal kérdeztek ki. A kezdeti és az ismételt méréseket úgy elemezték, hogy egyéb tényezőket kontrolláltak: a nem, kor, alkalmazotti időtartam, depressziós előtörténet. A növekvő kiégés növekvő depressziót jelzett, a tünetek mennyiségi és minőségi szempontjából egyaránt. A fő megállapítás, hogy a kiégés és a depresszió szoros kapcsolata alapján feltételezhető, hogy a kiégést leginkább jelző érzelmi kimerültség dimenzió, inkább a foglalkozást érintő kellemetlen helyzetekre adott depresszív válasz.

Ezek a témával foglalkozó kutatások nem támogatják a kiégés és a depresszió elkülönítő értelmezését, és megkérdőjelezik a kiégés fogalom hozzáadott értékét. A szindrómák kapcsolatát megerősíti, hogy a diagnózisok felállításához szükséges jellemzőknél mára kilencből nyolcnál átfedés található a diagnosztikai kézikönyv szerint. A kézikönyv alapján történő osztályozás az emberi megélések mentális rendellenességként való besorolását jelenti.

/Thomas Szasz és Donald Klein vitája és Kiégés-depresszió elemzés/


   Minden jog fenntartva